Hogyan viszonyulhatunk a bennünket körülvevő dolgokhoz?

 Mai igénk ezzel kapcsolatban ad nekünk útmutatást.

„Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát…” 1Pt 2,13–17

13 Engedelmeskedjetek minden emberi rendnek az Úrért, akár a királynak mint a legfőbb hatalomnak, 14 akár a helytartóknak mint akiket ő küld a gonosztevők megbüntetésére és a jót cselekvők megdicsérésére. 15 Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát 16 mint szabadok: nem úgy, mint akik a szabadságot a gonoszság takarójául használják, hanem mint Isten szolgái. 17 Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.

AZ IGE MELLETT – LÁNYI GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(15) „Mert Isten akarata az, hogy jót cselekedve némítsátok el az értelmetlen emberek tudatlanságát…” (1Pt 2,13–17)

Megannyi vita vesz körül bennünket. Mi a helyes viszonyulás? Felvenni a kesztyűt minden rágalommal, sértéssel, valótlansággal, ferdítéssel szemben? Visszatámadni vagy inkább ráhagyni? Különösen, ha valaki úgysem észérvekkel vitatkozik?

 „Ne felelj az ostobának a bolondságához illően, mert magad is hasonló leszel hozzá! Felelj meg az ostobának a bolondságához illően, hogy ne tarthassa magát bölcsnek.” (Péld 26,4–5)

 – mintha még maga a bölcs Salamon király is gondba kerülne ebben a kérdésben.

Most akkor feleljünk, vagy ne feleljünk?

A mai Ige azt a tanácsot adja, hogy felelj, de ne szóval, hanem cselekedettel. Kritikára, rágalomra, sértésre, vádra, ferdítésre, próbatételre – főleg az esztelenre – te csak tedd a jót, tedd azt, amit Krisztus példájából láttál, amire neki való engedelmességed, Krisztus-követésed kötelez.

Cselekedd a szeretet tetteit, és ne zavartasd magad:

 „Mindenkinek adjátok meg a tiszteletet, a testvéreket szeressétek, az Istent féljétek, a királyt tiszteljétek.” (17)

„Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává…”

1Pt 2,1–12

1 Levetve tehát minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irigységet és minden rágalmazást, 2 mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre, 3 mivel megízleltétek, hogy jóságos az Úr. 4 Járuljatok őhozzá, mint élő kőhöz, amelyet az emberek ugyan megvetettek, azonban Isten előtt „kiválasztott és drága”; 5 ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokat ajánljatok fel, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által. 6 Ezért áll ez az Írásban: „Íme, leteszek Sionban egy kiválasztott drága sarokkövet, és aki hisz benne, nem szégyenül meg.” 7 Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, 8 megütközés kövévé és megbotránkozás sziklájává, azok beleütköznek, mert nem engedelmeskednek az igének. Ők erre is rendeltettek. 9 Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet vagytok, Isten tulajdonba vett népe, hogy hirdessétek nagy tetteit annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket; 10 akik egykor nem az ő népe voltatok, most pedig Isten népe vagytok, akik számára nem volt irgalom, most pedig irgalomra találtatok. 11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket: tartózkodjatok a testi vágyaktól, amelyek a lélek ellen harcolnak. 12 Tisztességesen éljetek a pogányok között, hogy ha valamivel rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, a ti jó cselekedeteiteket látva, dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.

AZ IGE MELLETT – LÁNYI GÁBOR IGEMAGYARÁZATA

(7) „Nektek, a hívőknek drága kincs, a hitetleneknek pedig az a kő, amelyet megvetettek az építők, sarokkővé lett, megütközés kövévé és botránkozás sziklájává…” (1Pt 2,1–12)

Kövek – sarokkő, botránykő, élő kő. Jézus korában a sarokkő vagy szegletkő az a gyakran a többinél jóval nagyobb méretű kő volt, amelyet az építők elsőként tettek le, és amely az épület falainak találkozási pontjául, sarkául szolgált. Ehhez az erős kőhöz azután függőónnal igazították a többi építőkövet, amelyeknek valamiféle támasztékául is szolgált. Minden kőnek a sarokkőhöz kellett igazodnia, hogy az épület megfelelően legyen megépítve, ne omoljon össze. A sarokkő egyszerre volt tehát viszonyítási alap és összetartó, teherhordó elem. Péter apostol szemléletes képe szerint egyházunk, gyülekezetünk és személyes életünk sarokköve Krisztus. Egyház, gyülekezet, emberi élet akkor lehet stabil, strapabíró, akkor szolgálhat másnak is otthonul és menedékül, ha ehhez a sarokkőhöz igazodik, arra támaszkodik, azzal összekötődik. Egyház, gyülekezet, emberi élet akkor és annyiban lehet élő, amikor és amennyiben magát Krisztushoz igazítja, megtartó kegyelmére támaszkodik, szeretete és hálaáldozata által vele összekapcsolódik.