Új fejezet a gyermekek jövőjéért: Bölcsődei fejlesztés Nagyhegyesen
Nagyhegyes, 2025. Május 07. - Szerdán ünnepélyes keretek között adták át a TOP_PLUSZ program keretében megvalósult bölcsődei bővítést. A 300 millió forintos Európai Uniós támogatással és további 110 millió forintos önkormányzati hozzájárulással létrejött beruházás jelentősen javítja a kisgyermekes családok életkörülményeit a településen. Az eseményen részt vett Bodó Sándor országgyűlési képviselő és Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke is. Az alábbiakban Finta László beszámolóját közöljük az eseményről.
Településünk egy újabb lépést tett a gyerekekért, szülőkért, fejlődésért. Egyszóval a jövőért.
A TOP_PLUSZ - 3.3.1 – 21 - HB1 – 2022 – 00007 - „Tündértkert Óvoda és Bölcsőde bővítése” című pályázat ünnepélyes zárórendezvényén vehettem részt 2025.05.07-én.
A rendezvényen a helyi önkormányzat képviselői, a kivitelezésben, belső kialakításban résztvevő vállalkozások vezetői, képviselői mellett megjelentek a képviselőtestület tagjai, a bizottsági tagok, Bajusz Istvánné polgármester asszony, Bodó Sándor országgyűlési képviselő, Pajna Zoltán a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnöke, Korbeák György ügyvezető (Hajdú-Bihar Vármegyei Fejlesztési Ügynökség Nonprofit Kft), Szilágyi Zoltán tiszteletes, valamint az óvoda és bölcsőde vezetői, dolgozói.
Az ünnepélyes rendezvényt a Micimackó csoport gyerekeinek látványos műsora nyitotta meg. A gyerekek verssel és néptáncbemutatóval kedveskedtek a megjelenteknek. Öröm volt látni a mosolygós arcokat, a szépen elszavalt verset, a látványos táncokat és az összhangot gyerek és pedagógus között. A gyerekek bemutatóját Nagy Angéla és Keller Ilona tanította be. Kiváló munkát végeztek! A jelenlévők tapssal köszönték meg a gyerekek bemutatóját.
Bajusz Istvánné polgármester asszony nyitó beszéde mutatta be az utat, aminek eredménye ismét jó példája az összefogás erejének.
Izgalmas időutazás vette kezdetét 2017-ben, mondta, amikor képviselőbizottsági döntés született: épüljön fel egy modern, a település és a jövő generációjának biztonságos fejlődését „szolgáló” bölcsődei épület. Aztán 2021-ben elkezdődött a tervezés, majd 2022-ben a pályázat megírása, beadása. 2024. márciusban már a munkaterületen megjelenhettek a kivitelezők, és áprilisban az alapkőletételnek lehettünk szemtanúi. Beszédében elmondta, hogy az elnyert 300 millió forint még kiegészítésre került az önkormányzat által 110 millió forinttal, hogy az eredeti elképzelésnek megfelelően jöjjön létre a létesítmény.
Bodó Sándor képviselő úr beszélt arról, hogy milyen nagy dolgokra képes összefogással egy nem „óriási” létszámú település. Beszédében kiemelte azt is, hogy nagy fontossággal bír, ha már a bölcsődés gyerekeknek is modern, jól élhető és barátságos környezetet alakítunk ki. Ez a biztonság egyrészről megnyugtató a szülőknek, másrészről segíti a gyerekek személyiségének fejlesztését.
Ezt követte Pajna Zoltán, a Hajdú-Bihar Vármegyei Közgyűlés elnökének beszéde, aki megerősítette azt, hogy a városvezetés mindent igyekszik megtenni a lakók érdekében. Kihangsúlyozta annak fontosságát is, hogy egy ilyen fejlesztés hosszútávú és jövőértékű gondolkodást jelent. A település közös ereje kell ahhoz, hogy amit megteremt, az megőrizze és fejlessze a jövőben is.
A köszöntőbeszédeket követően, Szilágyi Zoltán tiszteletes úr méltatta az eredményt és mondott áldást.
Visszagondolva, látványos hónapokat hagytunk magunk mögött. Minden nap újabb és újabb lépés volt. Az alapozás, az épület falainak, tetőzetének felépítése, a külső és belső kialakítások lendületesen haladtak. Bár többen is csak a külső fejlődést láttuk, a belső terek kialakítása, berendezése is ütemesen haladt.
Az épület belső elrendezése, a helyiségek kialakítása is tükrözi, hogy elsődleges szempont: a gyerekek valóban második otthonuknak érezzék a bölcsődét. Tágas terek, modern bútorok biztosítják azt, hogy örömmel érkezzenek minden reggel.
A bölcsőde dolgozói pedig megkezdhetik felkészíteni a hétköznapokra is az épületet. Szorgalmasan „varázsolnak”, rendezgetnek, szépítenek, hogy szeptemberben zökkenőmentesen kezdhessék meg az új évet.
Természetesen még lesz teendő, hiszen a külső udvar rendezettsége, a játszótér és a biztonságos parkoló kialakítása is fontos a jövőre nézve.
Sok tervezés, munka, összefogás, támogatás eredménye ez.
Köszönet valamennyi támogatónak, aki hozzájárult ahhoz, hogy Nagyhegyes tovább fejlődhet, és építheti a jövő generációjának jól élhető, biztonságos és szerethető lakóhelyét!
Finta László
Van egy történeted vagy híred Nagyhegyesről? Szeretnénk hallani!
Miért érdemes beküldeni a hírt?
Segíts, hogy a 4064.hu még teljesebb képet adjon közösségünkről! A legérdekesebb történetek és hírek megosztásra kerülnek a közösségi média felületeinken.
Hogyan küldd el a hírt?
Írj nekünk a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre és minden esetben válaszolunk.