(10) „A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni.” (1Pt 5,6–14)

Titeket, akik „rövid ideig szenvedtetek” – amikor szenvedésben van az ember, az sohasem tűnik rövidnek. Amikor valaki szenved, akkor az a minden, az tölti ki őt, minden gondolatát, érzületét, életmegnyilvánulását. A szenvedésben való szilárdságnak és állhatatosságnak ennek ellenére az lehet a kulcsa, ha az ember tudatosítja magában, hogy a szenvedés mégiscsak rövid. Rövid, mert ideig való. Rövid, mert ideiglenes, véges. Isten véget vet neki. Isten végül letöröl minden könnyet (Jel 4,21). Vigasztalás lehet ez a számunkra, de nem olcsó és nem könnyen megszerezhető vigasztalás. Isten és Igéje nem áltat bennünket. Ez a világ valóban a próbák helye „ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el…” (8). Az emberi bűn, önzés, haszonszerzés roncsolja a teremtett világot. De Istennek már ebben az életben is gondja van ránk (7). Teljes szabadulást csak ezen az életen túl ad, de már ebben az életben is megízlelhetjük az eljövendő világ erőit (Zsid 6,5). Rávethetjük terheinket, rábízhatjuk gondjainkat, megoszthatjuk vele fájdalmainkat, általa kaphatunk társakat, testvéreket terhünk hordozásához.

(4) „Azért csodálkoznak rajtatok, sőt káromolnak titeket, mert nem rohantok velük együtt a kicsapongásnak ugyanabba a posványába.”

(1Pt 4,1–6)

Érdekes a mai Igében körülírt emberi viszonyulás. Aki szembe tud úszni az árral, aki tartást mutat, akinek nem számít, hogy „de hát mindenki így csinálja”, aki nem vesz részt a hétköznapi összekacsintásokban, hanem magasabb rendű követelményhez szabja az életét, azon meglepődnek az emberek, hogy „hát ilyen is van”.

Igénk szerint csodálkoznak rajta, de félre ne értsük, semmiképpen nem csodálják. Legtöbbször épphogy nem példát vesznek róla, hanem inkább „káromolják”, kritizálják, lejáratják. (4) A többi közül kimagasló fába csap bele a villám. Aki bármiben akár csak egy fejjel is kimagaslik mások közül, azt a többiek legtöbbször megpróbálják lehúzni a maguk szintjére. A jó példa nem arra viszi őket, hogy maguk is hasonlóképpen cselekedjenek, hanem a fénye csak még kontrasztosabbá teszi sötétségüket. Ezért kioltani kívánják. Talán mi nem lógunk ki egy fejjel a többiek közül. Mégis, a mai Ige rávehet arra, hogy a jobbat, a többet semmiképp ne gáncsoljuk, hanem tudjunk örülni más tehetségének, sikerének és különösképpen is tudjuk példának venni az olyan életet, amely hitben, erkölcsben, Isten közelségében előrébb jár, mint a miénk.