1 A hetedik hónap huszonegyedik napján így szólt az Úr igéje Haggeus próféta által: 2 Beszélj Zerubbábellel, Sealtíél fiával, Júda helytartójával és Jósua főpappal, Jócádák fiával meg a megmaradt néppel, és kérdezd meg tőlük: 3 Van-e köztetek olyan, aki még látta ezt a templomot régi dicsőségében? És milyennek látjátok most? Ugye, szerintetek ez semmit sem ér ahhoz képest? 4 Azért most légy bátor, Zerubbábel! – így szól az Úr. Légy bátor te is, Jósua főpap, Jócádák fia, és legyen bátor az ország egész népe – így szól az Úr –, és dolgozzatok, mert én veletek vagyok! – így szól a Seregek Ura. 5 Mert ígéretet tettem nektek, amikor kijöttetek Egyiptomból, és lelkem köztetek marad! Ne féljetek! 6 Így szól a Seregek Ura: Még egy kevés idő, és megrendítem az eget és a földet, a tengert és a szárazföldet. 7 Megrendítek minden népet, és elhozzák kincseiket a népek, ezt a házat pedig megtöltöm dicsőséggel – mondja a Seregek Ura. 8 Enyém az ezüst, enyém az arany – így szól a Seregek Ura. 9 Nagyobb lesz ennek a későbbi templomnak a dicsősége, mint amilyen a korábbié volt – mondja a Seregek Ura –, és ezen a helyen békességet adok! – így szól a Seregek Ura. 10 Dárius uralkodásának második esztendejében, a kilencedik hónap huszonnegyedikén így szólt az Úr igéje Haggeus prófétához. 11 Ezt mondja a Seregek Ura: Kérj útmutatást a papoktól erre nézve: 12 Ha valaki szentelt húst visz ruhája szárnyában, és a ruha szárnyával hozzáér a kenyérhez, főzelékhez, borhoz vagy olajhoz, vagy bármi más eledelhez, szentté válik-e az? A papok ezt válaszolták: Nem! 13 Akkor Haggeus ezt kérdezte: Ha egy holttest érintése miatt tisztátalan ember ér hozzá mindezekhez, tisztátalanná válnak-e? A papok ezt válaszolták: Tisztátalanná! 14 Haggeus erre így felelt: Ilyen ez a nép, ilyen ez a nemzet énelőttem – így szól az Úr –, és ilyen minden munkájuk, sőt amit áldozatul hoznak ide, az is tisztátalan! 15 Most azért gondoljátok meg, hogy mi történt a múltban mindmáig, mióta elkezdtetek követ kőre rakni az Úr templomában! 16 Az történt, hogy ha valaki odament gabonájához, amelytől húsz vékát várt, csak tíz lett, és ha valaki odament a borsajtóhoz, remélve, hogy ötven korsóra valót fog meríteni, csak húsz lett. 17 Megvertelek benneteket aszállyal, gabonarozsdával, és jégeső verte el mindazt, amiért munkálkodtatok, de ez sem térített titeket hozzám – így szól az Úr. 18 Gondoljátok meg hát, hogy mi történt a múltban mindmáig, a kilencedik hónap huszonnegyedik napjáig, addig a napig, amelyen lerakták az Úr templomának alapját; gondoljátok csak meg! 19 Van-e még gabona a magtárban? És még a szőlő, a fügefa, a gránátalma és az olajfa sem hozott termést! De ettől a naptól fogva majd áldást adok! 20 Így szólt az Úr igéje Haggeushoz másodszor is a hónap huszonnegyedik napján: 21 Mondd meg Zerubbábelnek, Júda helytartójának: Megrendítem az eget és a földet, 22 ledöntöm a királyi trónokat, és megtöröm a népek királyainak erejét. Felforgatom a harci kocsikat a harcosokkal együtt, elhullanak a lovak a lovasokkal együtt; az emberek egymás kardja által esnek el. 23 Így szól a Seregek Ura: Azon a napon a kezembe veszlek téged, Zerubbábel, Sealtíél fia, én szolgám – így szól az Úr –, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyűrű, mert téged választottalak ki! – így szól a Seregek Ura.