Napi ige (2023.08.26)
- Írta: Kovácsné Dobi Anikó
Forrás: Illusztráció Pixabay
„Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él…” (ApCsel 1,1–14)
1 Az első könyvet arról írtam, Teofiloszom, amit Jézus tett és tanított kezdettől fogva 2 egészen addig a napig, amelyen felvitetett, miután a Szentlélek által megbízást adott az apostoloknak, akiket kiválasztott. 3 Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él, amikor negyven napon át megjelent előttük, és beszélt az Isten országa dolgairól. 4 Amikor együtt volt velük, megparancsolta nekik: Ne távozzatok el Jeruzsálemből, hanem várjátok meg az Atya ígéretét, amelyről hallottátok tőlem, 5 hogy János vízzel keresztelt, ti pedig nemsokára Szentlélekkel kereszteltettek meg. 6 Amikor együtt voltak, megkérdezték tőle: Uram, nem ebben az időben állítod helyre Izráel országát? 7 Így válaszolt nekik: Nem a ti dolgotok, hogy olyan időkről és alkalmakról tudjatok, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett. 8 Ellenben erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek Jeruzsálemben, egész Júdeában és Samáriában, sőt a föld végső határáig. 9 Miután ezt mondta, szemük láttára felemeltetett, és felhő takarta el őt a szemük elől. 10 Amint távozása közben feszülten néztek az ég felé, íme, két férfi állt meg mellettük fehér ruhában, 11 akik ezt mondták: Galileai férfiak, miért álltok itt az ég felé nézve? Ez a Jézus, aki felvitetett tőletek a mennybe, úgy jön el, ahogyan láttátok őt felmenni a mennybe. 12 Ezután visszatértek Jeruzsálembe az Olajfák hegyéről, amely Jeruzsálem közelében van egy szombatnapi járóföldre. 13 Amikor hazatértek, felmentek a felső szobába, ahol a szállásuk volt, mégpedig Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, Alfeus fia, Simon, a Zélóta és Júdás, Jakab fia. 14 Ezek valamennyien egy szívvel és egy lélekkel kitartóan vettek részt az imádkozásban, az asszonyokkal, Jézus anyjával, Máriával és testvéreivel együtt.
AZ IGE MELLETT – LÁNYI GÁBOR IGEMAGYARÁZATA
(3) „Szenvedése után sok bizonyítékkal meg is mutatta nekik, hogy ő él…” (ApCsel 1,1–14)
A saját örök életünkről való gondolkodásunk, róla való beszédünk, a benne való hitünk mind hiábavaló, ha Jézus Krisztus halottak közül való feltámadásában nem hiszünk (1Kor 15,12–22).
Krisztus feltámadása a nagy fordulat; a keresztyén hit értelmezhetetlen ennek elfogadása nélkül. Éppen ezért a feltámadott Úr kiemelt fontosságot tulajdonított annak, hogy feltámadásának valóságáról semmi kétely ne maradjon későbbi követőinek legszűkebb magjában – tanítványaiban –, akiknek negyven napig több alkalommal jelent meg, hogy kézzelfogható bizonyítékává legyen annak, hogy ő él. Az, hogy Jézus feltámadásában hiszünk, nemcsak a Lélek bennünk végzett bizonyságtételének eredményére, hanem ilyen emberi tanúságtételre is alapozódik. A későbbi apostolok közül – Jánost kivéve – mindegyik erőszakos halált halt. Kínzóik a feltámadás megtagadását követelték tőlük. Ők ezt nem tették meg. Nem tették volna rá egy közösen kitalált hazugságra az életüket. Jézus feltámadása olyan tény, megkérdőjelezhetetlen esemény volt a számukra, amellyel kapcsolatosan – kezdeti kételyeik ellenére (Jn 20,24) – semmi bizonytalanság nem maradt szívükben. Hát a miénkben?